Legjobb válasz
Először is meg tudunk állapodni abban, hogy a „szociális alkalmasság” és a „társadalmilag tehetetlenek” egy spektrum mentén fekszenek? Például, ha egy tíznél kevesebb emberrel rendelkező szobában vagyok, és mindannyian ismernek, akkor én lehetek az, aki megnevetteti az embereket, és akit „a párt életének” neveznének, míg nagyobb csoportokban megrándulok és ragaszkodom hozzá a falakat és a sarkokat, amíg nem találok valami kifogást a távozásra, például úgy teszek, mintha az ajtó előtt hánynék.
Számomra a társadalmi alkalmasság növelése az lenne, ha egyszerűen (ha!) érzéketlenné tenném a helyzeteket ettől különben hányni fogok, a való életben vagy sem. A deszenzitizáció, amelyet átélek, terapeutával és önhipnózisos programokkal történik. Számomra az, hogy társadalmilag ügyes vagyok, csak tíz másik jelenlévő emberrel, akiket mind ismertem, mondjuk az alkalmassági spektrum alsó 20\% -ában van. Másoknak ez lehet a legmagasabb, amit valaha elértek, vagy valaha is el fognak érni, így a spektrum mentén körülbelül 80\% -osan hazudnának, és nem lennének képesek továbbmenni.
Bölcs vagy azt gyanítani, hogy van valami más, ami egy bizonyos mentális keretet ad valakinek, ami az évad társadalmi tűzijátékává teszi őket. Ha túlérett kifejezést használok, véleményem szerint ez nyílt vagy egyenes nárcizmus lehet. A külső nárciszták a társadalmi alkalmasság megtestesítői, de zárt ajtók mögé juttatják őket, és olyanok, mint Jekyl-and-Hyde. Vagy nem mutatnak érzelmet, vagy manipulálják mások érzelmeit, és táplálkoznak velük, hogy úgy tegyenek, mintha éreznék, amit mások éreznek. Szerves értelemben azonban érzelmi szinten nem kapcsolódnak másokhoz.
Úgy tűnik, hogy az általad leírt emberek érzelmileg tompaak vagy elakadtak, és ez jelezheti (természetesen önmagában nem) egy bizonyos pszichopátia kialakulását tovább.
Itt van egy félig tisztességes link, amely ezt mélyebben (és jobban) tárgyalja, mint tudnám: Mennyire intelligens vagy?