Legjobb válasz
A film 2 év múlva játszódik. 2020-tól, amikor ezt írják / frissítik (2022-ben) egy disztópikus jövőben, ahol a népesség növekedése olyan ütemben növekedett, hogy szinte minden erőforrást, a környezetet és még sok mást elpusztított. New York városában is, amelynek lakossága 40 millió (a mai 8 és 1/2 millió helyett). A vállalati és politikai korrupció felismerhetően hasonló a maihoz, de a jövedelmi egyenlőtlenség és az élelmiszer-hozzáférés exponenciálisan rosszabb. A 46 évvel ezelőtt, 1973-ban készült film legizgalmasabb aspektusa – a film utolsó előadásának körülményei – az eddigi legjobb amerikai alkotásoknak számító színész – Edward G. Robinson. Olyan professzor, aki egyfajta élő számítógépként működik, aki könyvhöz hasonló formában megtalálja és értelmezi az adatokat a rendőr (Heston) számára, akihez rendelték, sok hűbéres megfigyeléssel és meglátással. Bölcs embert játszik élete legvégén, kiábrándulva tőle. A kormány eutanázia központjába is megy (az alábbi klip), hogy szemtanúja legyen a természet és az állat életének csodáiról, filmek kíséretében, lélegzetelállítóan szép, klasszikus mestermunkák választásával, amelyet meghallgat – miközben elhal az adott elegáns, fájdalommentes méregtől őt a nyugágyában. Csodálatosan furcsa keveréke a nagyon együttérző professzionalizmusnak (amint az a ultra tengerentúli prémiumban tapasztalható) osztályú légi utazás) egy templomszerű légkörrel és egy magasabb rendű cél érdekében végrehajtott szívből jövő szertartás szellemiségével kombinálva. A filmben nincs semmi hasonló. Sokkal erőteljesebb a film és a történet művészi megszakításával és erősítésével összefüggésben (ezeket a megszakításokat az alábbi jelenet törli).
Ezen a közmondásos napszemüvegen meglepő cseresznye az, hogy Robinson tudta, hogy abban az időben 4. stádiumú rákban szenved (messze még ma is) és az egész filmben egy öregedő férfit játszott, aki belefáradt az életbe, hogy halálra készüljön. Amikor Charlton Heston kosárlabdája a forgatás során megtudta, és a legszívélyesebb módon mondta neki. „ nagyon sajnálom .” – válaszolta Robinson súlyos, lemondó, szinte elégedett komolysággal: „Mit tehetek, csak betettem a szerepbe.” Amit meg is tett. A forgatást követően 2-3 hónapon belül meghalt. Ez tehát egy SF film, ami nem egészen olyan, mint bármely más. Jól készült számos szempontból, de mindezek együtt tudva, meglehetősen egyedülálló élmény.
Vannak váratlanul gyönyörű érintések, ahol a legkevésbé számítasz rá. Celia Lovsky, a csere vezetője (egyfajta szent és kulcsfontosságú adattár, amelynek legfelsőbb bírósági vonatkozásai vannak) megismétli ugyanolyan mértékű tekintélyt, mint híresen TPau vulkáni vezetőként, ami oly sok és annyit inspirált a popban kultúra – ideértve a róla elnevezett nagyon sikeres együttest is. A szinte transzcendens, gyermeki ártatlanság és mindenki iránti tisztelet (beleértve azokat is, akik a fegyverét készítették) egy újabb művészi érintés, amelyet csak annak kedvéért dobtak be.
Itt volt az ideje, és ugyanazokat a kérdéseket vizsgálják sok más disztópikus filmben, de vitathatatlanul érdemes visszatérni és frissíteni ebben az összefüggésben. A Ben Hur egyike az átdolgozott két Charlton Heston-filmnek, és ez közepes erőfeszítés volt. Szerintem a majmok bolygója is volt, de üzletileg sikeres volt. Ezért ezt is meg kell vizsgálni, mert pénzt keresett (különösen annak a kornak a SF filmjéhez), de nem ez volt a siker a többi skálán. Olyan emberre lenne szükség, akinek van egy kreatív elképzelése a rendről, azok, akik a Battlestar Gallactica-t átalakították.
Válasz
A film előfeltétele az, aminek már nem igazán lenne értelme – hogy a világ annyira durván túlzsúfolttá válhat, hogy a rendelkezésre álló legjobb táplálékforrás az embereké.
1973-ban az ötletnek értelme volt – akkoriban a filozófiai retorikában pánik támadt, hogy a népesség hogyan fog folyamatosan növekedni és növekedni. Az 1970-es évekre elérte a csúcsot – mindössze egy évtized alatt a globális népesség 3 milliárdról 4 milliárdra ugrott. Az elmúlt évtizedben azonban 6,7-ről 7,6 milliárdra ugrottunk. Ennek oka, hogy manapság a két gyerek, vagy akár csak egy gyermek az átlagos családméret. 1970 előtt az átlag három-öt volt.
De ott van az a tény is, hogy az éhezés egyszerűen már nem történik meg olyan helyeken, ahol a filmet látnák. Ha bármi a jelenlegi krízis, hogy az emberek túl sokat esznek, nem az a veszély állhat fenn, hogy olyan nap lehet, amikor nincs elég körüljárni.